2026. március 26., csütörtök

Holíč, Holíčsky zámok (a Holicsi várkastély), SzG3

 

Vissza a főoldalra (katalógus)

Ugyan Ausztriában szálltam meg, de a 2. napon ilyen császkálásra szántam, ahol korábban kihagyott helyeket néznék meg. Eredetileg a cseh Breclavba igyekeztem egy jó kis vasúti fotózásra (nem szokott cserben hagyni), de a Kúty-Breclav út továbbra is le van zárva, így egy nagy kerülőre kellett mennem, kb + 30 km, mire eljutottam Breclavba. Így viszont eljutottam ide, bár tudtam, hogy nem egy nagy látnivaló, de egyszer meg lehet nézni (kívülről).

Maga a vár (később kastély) XII. századi eredetű, azóta folyamatosan van itt valami. Kezdetben egy kis vízi vár, majd az 1241-es tatárjárás után kővárat építettek itt a korábbi favár helyett. A 15. századi késő gótikus építményeket a reneszánsz korban egy törökellenes csillagerődítmény váltotta fel. 1736 után, amikor a város és a vár I. Ferenc német-római császár ( Mária Terézia férje ) tulajdonába került , a reneszánsz erődöt fokozatosan háromszárnyú barokk kúriává építették át. A holíči vár barokk átalakítása jelentős építési esemény volt, amelynek eredménye Szlovákia legjobb barokk alkotásai közé tartozik. Majd ez után (1918-ban) a Csehszlovák állam megalakulása után államosították. Az egyik részben iskolát hoztak létre, míg a többi épületet mezőgazdasági célokra használták (ez némileg ismerős kis hazánkból is). A kúria azóta romos állapotban van.

Az autót le lehet tenni a bejárat mellett egy nagyobb parkolóban. Alapos védelemben részesült a kastély, vizesárok, vastag várfal, újabb vizesárok, majd megint várfal, a sarkokon őrtornyokkal. Annyit haladtak már előre, hogy a két várfalat már folyamatosan újítják fel, ez látszik is több képen. Az egy kérdés, hogy mikorra lesznek vele készen. Jelenleg egy  kávézó működik benne.
















Vissza a főoldalra (katalógus)

2024. május 14., kedd

Pozsony (Bratislava), Železničné múzeum (Vasúti múzeum), SzG3

 

beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg! 

Vissza a főoldalra (katalógus)

A 2024 május eleji túrámba beillesztettem két vasút múzeumot, ezek közül ez volt az egyik. Kissé csalódtam benne, mert eléggé szedett-vedettnek tűnt, ha nem tudnám, hogy ez egy vasút múzeum, simán elmenne egy elfekvő pályaudvarnak. Az interneten jobbnak tűnt. Mindegy, mivel többé-kevésbé útba esett, nem volt olyan nagy veszteség. 

Ide beteszem a saját honlapjuk szerinti leírásukat magukról, a látottak fényében ez kissé fellengzősnek tűnik (vagy valamit nem találtam meg, de ez nem valószínű):

"A Szlovák Vállalkozási Vasúti Múzeum (Szlovák Köztársaság Vasúti Múzeuma - ŽMSR) 1983-ban jött létre a korábbi pozsonyi Keleti Vasúti Igazgatóság (ČSD) szervezeti elemeként (az akkori Keleti Vasút és Központi Műszaki Fejlesztési Központ osztálya). a Keleti Vasút megszüntetése után csak a Múzeumi és Dokumentációs Központba (MDC). 1994 óta a Vasútkutató és Fejlesztő Intézet (VVÚŽ) osztálya. A vasutak felosztása után az MDC a VVÚŽ-val együtt a ŽSR szervezeti eleme maradt. A ZSSK, as és a ŽSR között létrejött együttműködési megállapodás, amely az MDC gyűjteményépítő tevékenységének folytatásának kérdésével, valamint az üzemképes történelmi vasúti járművek szlovákiai gyűjteményének osztott vasút feltételei melletti karbantartásával és üzemeltetésével foglalkozott. megszüntette a ZSSK, mivel 2004. szeptember 1-jén. Ebből kifolyólag a szlovák vasúti műszaki műemlékek védelme jelenleg csak a ŽSR feladata. A vállalati vasútmúzeum mint jó marketingeszköz a ŽSR és a közönség kapcsolatában, és különösen egy nagyszerű oktatási eszköz felfogásában bekövetkezett pozitív változások szervezeti változáshoz vezettek, melynek eredménye az MDC különleges célú központtá alakulása volt. A Szlovák Köztársaság Vasúti Múzeuma a ŽSR Kommunikációs Osztályának irányítása alatt 2018.1.1.

A ŽMSR be van jegyezve a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának múzeumok és galériák nyilvántartásába (regisztrációs szám: RM 67/2000), ami arra kötelezi, hogy betartsa az 1. sz. 206/2009 Coll. a múzeumokról és galériákról, valamint a kulturális értékek védelméről szóló 2009.4.28. A ŽMSR komplex dokumentációs tevékenységet végez a szlovákiai vasútfejlesztés területén, azaz gyűjti, értékeli, szakszerűen kezeli és bemutatja az e területről származó, megfelelően kiválasztott tér- és felszíni műtárgyakat."










Vissza a főoldalra (katalógus)

2024. május 10., péntek

Bratislava (Pozsony), Botanická záhrada UK (Botanikus kert), SzG3

beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg! 

Vissza a főoldalra (katalógus)

Mint ahogy azt már korábban írtam, ha van a közelemben egy arborétum - botanikus kert, akkor azt igyekszem megnézni. A pozsonyi valahogy eddig kimaradt, de most bepótoltam.

Először is tisztázzuk, hogy mit keres a bejárati tábla feletti feliraton az UK (Egyesült Királyság)? Ez egy egyetemi botanikus kert, mégpedig a Comenius egyetemé (Károly egyetem), amely angol (brit) fennhatóság alatt áll. Ilyen egyszerű.

Formailag kissé hasonlít a budapesti Füvészkerthez, ez is gyakorlatilag be van préselve egy autópálya, a Duna melletti autóút és a Duna közé (valamint itt ér le a Kis-Kárpátok a Dunához és itt van a Dévényi kapu is - ettől jó szeles mindig a hely). Ezen okok miatt van az egyetlen hátránya, alig van parkoló, máshová pedig nemigen lehet parkolni. Nekem szerencsém volt, elcsíptem az akkor éppen meglévő egyetlen szabad helyet. 

A belépő díj bagatell, senki ne sajnálja rá azt a pár eurót, mert nagyon szép a botanikus kert. Ahogy felemlítettem a Füvészkertet, sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez jobban karbantartott, tisztább, rendezettebb, mint az.

Ahogy beléptünk  a parkba, kb 100 m után jobbra vannak az üvegházak. Nagyon kellemes látványt nyújtanak benne a növények, van kis tó is. 

Ez után nekiláthatunk egy jót kóborolni a parkban. Van rózsakert, sziklakert, japán kert, tó, szóval minden, ami kell egy botanikus kerthez. 

A véleményem szerint annak nagyon ajánlott akinek van affinitása az ilyen helyekhez, nem fog csalódni. Érdemes a Fotóalbumot is megnézni, ott jóval több kép van a Botanikus kertről.


















Vissza a főoldalra (katalógus)

2023. június 10., szombat

Vieska nad Žitavou, Arborétum Mlyňany, SzG3

beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nemrég átugrottunk (kb 150 km-es táv Budapesttől) Szlovákiába, hogy megnézzük a Malonyai arborétumot. Ez volt az őse a Jeli arborétumnak. Ambrózy-Migazzi István birtokán alakították ki ezt az arborétumot, majd a Nagy háború után sajnálatos módon kikerült a kezeléséből ez a hely (soha többé nem jött el ide) és Kámban telepedett le és ott fejlesztette ki a jelenlegi Jeli arborétumot (ott is temették el). Itt viszonylag kevés rododendron van, de azok éppen a legfrissebb állapotukban voltak. A terület jelenleg a Szlovák Akadémia kezelésében van, kutatóbázis is egyben. A terület hatalmas, az egyes helyek kontinensenként vannak fafajtákkal telepítve. A leglátványosabb a kastély körüli terület, de érdemesebb messzebb is elkalandozni (tavak, nárcisz mező, stb). Arra figyelni kell (ha valakinek ez számít), hogy nem síkvidéki arborétum, hanem egy dombra települt (a legmagasabb pontján van a kastély). A bejáratnál van egy kis büfé és parkoló hely is van elég. Nagyon látogatottnak tűnt. Jól karban van tartva, sehol egy szemét, senki nem hangoskodott. Sok iskolai csoportot is láttunk. Legalább fél nap kell, hogy nagyjából megnézze az ember ezt a helyet.






















Vissza a főoldalra (katalógus)